Segítség a vállalkozásoknak

Terézváros további könnyítésekkel igyekszik segítséget nyújtani azoknak az ingatlanjait bérlő kis- és középvállalkozásoknak, amelyek a koronavírus-járvány ideje alatt jelentős bevételkiesést szenvedtek el.

 

Az önkormányzat a veszélyhelyzet elrendelését követően első intézkedései között három hónapra felfüggesztette az alapítványi, az egyéni vállalkozói, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozói körbe tartozó bérlők nem lakás célú bérleményei utáni fizetési kötelezettségét azzal a kitétellel, hogy a 2020 április, május, június hónapokra vonatkozó bérleti díjat 12 havi egyenlő kamatmentes részletben teljesítik. Ezt a bérleti díjat a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. 2020. augusztusában számlázza a bérlőknek.

 

A járványügyi intézkedések az említett alapítványok, vállalkozók tevékenységét hosszabb időre ellehetetlenítették vagy korlátozták. Méltányolva helyzetüket az önkormányzat további kedvezményekről döntött. 

 

Ennek megfelelően az említett három hónapra esedékes bérleti díjakra – ide nem értve a járulékos költségeket – 25 százalékos kedvezményt kaphatnak, ha erre irányuló kérelmet nyújtanak be a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.-hez.

 

Ugyancsak kérelem alapján a kedvezmény nagyobb, de legfeljebb 90 százalékos lehet, ha árbevételük ezen időszak vonatkozásában 25 százaléknál – középvállalkozások esetén 35 százaléknál – nagyobb mértékben csökkent előző naptári év azonos időszakához képest, feltéve, hogy a bérlő átlagos állományi létszáma 2020. június 30.-án legfeljebb 10százalékkal volt alacsonyabb, mint 2020. február utolsó napján volt. 

 

A kérelmeket 2020 július 20.-ig  személyesen lehet leadni a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt-nél (Rózsa u. 81-83.), részletekről érdeklődni 06-1-301-6740 telefonszámon a Zrt. Vagyongazdálkodási Főosztályán lehet.

 

A kérelem formanyomtatványa innen letölthető.