image

Egyeztetés az Erzsébet téri Gödör Klubról

Szemléletváltásra, hatóságok közötti együttműködésre és jogharmonizációra lenne szükség az V. kerületi, Erzsébet téri Gödör Klub működésével kapcsolatos problémák orvosolására –állapították meg a résztvevők az erről szóló, október 18-i megbeszélésen. Az egyeztetést Bundula Csaba, Terézváros alpolgármestere kezdeményezte, mivel az utóbbi időben egyre több panasz érkezett az Anker közben, illetve a környéken élő kerületi lakóktól a Gödör Klub működésével kapcsolatban.


Levegő- és környezetszennyezés, zajokozás, deviáns viselkedés – csak néhány azok közül a problémák közül, amelyek miatt a 2002 óta működő Gödör Klub szinte minden nap munkát ad az V. és VI. kerületi önkormányzatoknak, valamint rendőrkapitányságoknak. Az utóbbi időben különösen sok panasz érkezett a környéken élő, így a VI. kerületi lakóktól is, éppen ezért Bundula Csaba, Terézváros alpolgármestere egy olyan megbeszélést kezdeményezett, amelyen szinte az összes, az ügyben érintett szervezet képviseltette magát.

Az október 18-i egyeztetésen a Gödör Klub képviseletében Filep Ákos építész hangsúlyozta, az alapvető probléma abból az ideiglenes állapotból származik, ami már 9 éve jellemzi az Erzsébet teret. Mint köztudott, eredetileg a Nemzeti Színház mélygarázsának szánták a jelenleg szórakozóhelyként, illetve kulturális parkként funkcionáló gödröt. Ebből adódóan a Gödör Klub építészetileg számos olyan kitételnek nem felel meg – mint például a zajfogók és az építményben egy este alatt megforduló több száz, esetenként több ezer embert kiszolgáló, nagy méretű illemhely – , amely nélkülözhetetlen lenne a lakók nyugalmát nem zavaró működéshez. Filep Ákos elmondása szerint a Gödör Klub az építészeti hiányosságokat a saját költségén próbálja pótolni: zajvisszaverő támfalat építettek, mobil illemhelyeket állítottak fel a téren, és 2005-ben egy úgynevezett hanglimitert szereltek be az épületbe.

Nem a zaj mérésén, hanem annak forrásán kéne változtatni – vélte Czuppon Zsolt, terézvárosi képviselő. Mint mondta, az Anker köznek speciális akusztikája van: nemcsak „begyűjti”, hanem fel is erősíti a hangot.

A környék lakóinak nemcsak a hangoskodással, hanem sokszor a devianciával is együtt kell élniük. Nap mint nap lehet találkozni például a téren olyan hajléktalan emberekkel és szórakozó fiatalokkal, akik az Erzsébet téri bokrokat használják illemhelyként. A gördeszkás fiatalok is törzsvendégei a térnek – látogatásukat leginkább a kőburkolat bánja. Igaz, ez utóbbi problémára az V. kerületi önkormányzat Puskás András alpolgármester elmondása szerint kreatív, ám annál szigorúbb intézkedést hozott: 40 millió forintért profi gördeszka-pályát építetett az Erzsébet téren. Cserébe viszont elkobozzák és nem is adják vissza a deszkát azoknak a fiataloknak, akik a kerületben bárhol máshol gördeszkáznak.

Puskás András alpolgármester szerint egyébként a felmerülő problémák kezelését nagyban nehezíti az a tény, hogy a Gödör Klub felett hármas szerződéses jogviszony csap össze: az építési telek a fővárosé, az alépítmények a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tulajdona, míg a Gödör Klubnak az Uni-Co Kft. az üzemeltetője. Így az önkormányzat hiába állít fel megerősített közterület-felügyletet, a fővárosi tulajdonú területen gyakorlatilag tehetetlenek.

Az alpolgármester ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy pontos, és a kerületek közötti egységes szabályozással és összehangolt ellenőrzésekkel enyhíthetőek lennének a tér körüli mindennapos problémák. Javaslata szerint a környező városrészek is követhetnék az V. kerületet abban a rendeletalkotásukban, miszerint este 10 óra után tilos alkoholt árusítani – a vendéglátó és szórakozó egységek kivételével – a lipótvárosi üzletekben.

A tanulságokat összefoglalva Bundula Csaba alpolgármester felkérte az ügyben érintett hatóságokat és a rendőrkapitányságok vezetőit, hogy végezzenek folyamatos és összehangolt ellenőrzéseket, amelyek révén lényegesen kevesebb lakossági panasz érkezne a klub működésével kapcsolatban. A Gödör Klub képviseletében megjelenteknek pedig felhívta a figyelmét a Terézvárosi Vendéglátók és Élelmiszer-kereskedők Egyesületének követendő példájára: a Liszt Ferenc téren működő üzletek tulajdonosai ugyanis egyesületbe tömörülve gondoskodnak a tér közbiztonságáról, tisztaságáról és a lakók nyugalmáról.



2011. december 07.