image

Irénke néni tudja, mi a hosszú élet titka

Családja körében köszöntötte a 95. születésnapját ünneplő dr. Csorba Ferenc Györgynét Császárné Csóka Ilona, a kulturális bizottság elnöke.


Irénke néni mindenki kedvence az Ódry Árpád művészotthonban immár harmadik éve, mióta ott lakik, mert szeretetben él és az élet bölcsességeire tanít. Régen diákjai is nagyon szerették, ő ugyanis egy helyen, a terézvárosi Varga Katalin Gimnáziumban (jelenleg Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola) tanított.

Józsefvárosban éltek férjével, 1956-tól 2003-ig, szomszédjuk és barátjuk az író Mándy Iván volt. Irénke néni egész életében kereste és mindig meg is találta azt, aminek örülni lehet. E tulajdonságának köszönhetően még a legnehezebb időkben is megelégedéssel és boldogsággal töltötte mindennapjait.


Az ünnepelt rokonai: fia László, aki ugyancsak tanár, menye és keresztlánya körében

A beszélgetés során kiderült, Irénke néni születésnapja annak ellenére, hogy anyakönyvi kivonatában július 30-a áll, valójában egy nappal hamarabb, július 29-én van. A téves bejegyzés hátterében az az egyszerű dolog áll, hogy a kis majorságban, ahol született, nem volt anyakönyvi hivatal.

Császárné Csóka Ilona adta át Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét

Az ünnepelt meghatódott a miniszterelnöki köszöntőtől és Hassay Zsófia polgármester oklevelétől, de legjobban, a hatalmas csokinak örült. "Jó egészség és jókedv. Ezeket kell tartani" – mondta Csóka Ilona, majd megbeszélték, hogy jövőre a 96. születésnapon ismét találkoznak majd.
A képviselő asszony búcsúzáskor a hosszú élet titkáról érdeklődött, amire az ünnepelt talányos választ adott. Mint fogalmazott, a titkokat nem szabad kifecsegni, a rejtély nyitjára mindenkinek magától kell rájönni. 



2018. augusztus 01.