image

Fúvósok meneteltek a Hunyadi téren

Rendőr és tűzoltó zenekari felvonulás részesei lehettek mindazok, akik április 11-én délután a Hunyadi téren jártak.


Délután négy órakor az Oktogontól indult az a látványos menet, mely a közelgő rendőrnapra volt hivatott felhívni a figyelmet.

A rendőr és tűzoltó fúvószenekart hagyományőrző egyenruhások díszfelvonulása kísérte. A Készenléti Rendőrség és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság zenekara az Andrássy úton menetelve vérpezsdítő muzsikával vonta magára a járókelők figyelmét. Útjukat a Csengery utcán keresztül a Hunyadi térig folytatták, ahol a zenepavilon előtt játszottak el még néhány számot a közben összesereglett közönség nagy örömére.

Ezt a programot április 18-án, a Vörösmarty térről indulva ismétlik meg, akkor a Szent István Bazilika előtt adnak majd rögtönzött koncertet. Az események célja, hogy felhívják a figyelmet az április 21-én, a Városligetben megtartandó VIII. Rendőr- és Tűzoltónap produkcióira.

Képeink a szerdai felvonuláson készültek.

 



2018. április 12.