image

Városünnep Lentiben

Várossá válásának 39. évfordulóját ünnepelte január 6-án testvérvárosunk, Lenti.

 


A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött a Szent Mihály templomban, majd a résztvevők a művelődési központ színháztermében tekinthették meg a műsort, valamint itt adták át a városnapi kitüntetéseket is.

A vendégeket Horváth László, a város polgármestere köszöntötte 

Horváth László, a város polgármestere köszöntőjében elmondta: a város 2017-ben eredményes évet zárt, majd beszélt az elmúlt évben megvalósult fejlesztésekről, a jövőbeni fejlesztési tervekről, valamint köszöntet mondott azért az összefogásért, ami a településen megvalósult. Mint mondta: 2018 a küzdelem, a szorgalom és a fejlődés éve lesz.

Az ünnepi műsorban felléptek a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ünnepi beszédében felidézte a település történetét, majd arról beszélt, hogy Lenti a magyarság végvára, hiszen a határ közelében is hűséges maradt az országhoz. Hozzátette: Lenti a sikeres újrakezdés városa is, hiszen 1990 után jónéhány település korábbi fejlődési pályája megtört, viszont itt az idegenforgalomban megtalálták a kiugrási pontot, méltán lehetnek büszkék a termálfürdőre, ahol kiváló a vízminőség és világszínvonalú szolgáltatásokkal bír.

Terézvárost az eseményen Hassay Zsófia polgármester képviselte, a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei pedig az ünnepi műsor keretében léptek színpadra.

 



2018. január 07.