Fontos elismerést kaptunk

Kedves Terézvárosiak!

Önkormányzatunk idén megkapta az Idősbarát Önkormányzat Díjat, amit október 16-án vehettem át az Uránia Nemzeti Filmszínházban Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és PogácsásTibortól, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárától. 

 


Kedves Terézvárosiak!


Terézvárosban az önkormányzat tisztelettel és figyelemmel fordul a kerület szépkorú lakói felé, sokféle rendezvénnyel és támogatással igyekszünk szebbé és könnyebbé tenni az életüket. Ezek között szerepel a szépkorúak számára létrehozott kártyarendszerünk, a prevenciós célú, kihelyezett egészségnapok a Széchenyi fürdőben, az idősek világnapjára az Eötvös10 által szervezett ünnepi előadások, a karácsonyi ajándékcsomagok vagy a 2014-től minden évben Erzsébet-utalvány formájában adott juttatás. Támogatásaink között is vannak olyanok, amelyek elsősorban az idősebb korosztálynak jelentenek könnyebbséget, ilyen a 2014-ben bevezetett, az idén megemelt összegű fűtés- vagy a lakásfelújítási támogatás.
Az elnyert Idősbarát Önkormányzat Díj fontos visszaigazolás, azt jelzi, hogy a kormány elismeri a munkánkat.


 


Kedves Terézvárosiak!


Hagyományainkhoz híven idén is a szociális munka napjához kapcsolódóan novemberben adjuk át a Terézváros Szociális Segítőjének Emlékérmet annak az ágazatban dolgozó szakembernek, aki nem csupán foglalkozásának, hanem hivatásának tekinti a nehéz helyzetben lévő, elesett emberek segítését.


 



Korábbi polgármesteri köszöntők >>

2017. november 01.