Table './terezvaros_hu/access' is marked as crashed and should be repaired Bajza100: Ballagás és tanévzáró < Hírek | Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata
image

Bajza100: Ballagás és tanévzáró

A Bajza100 jubileumi programsorozat méltó befejezése volt a június 16-ai tanévzáró és ballagás a szépen felújított patinás iskola falai között.

 


Miután a nyolcadikosok utoljára végigjárták az épületet, diákok, tanárok és szülők mind az iskola ugyancsak nemrégiben megújult udvarán gyűltek össze.

Hassay Zsófia polgármeser elmondta: Terézváros visszavárja a most ballagó diákokat

Bódi Csilla, igazgató köszöntötte elsőként a jelenlévőket, majd Hassay Zsófia polgármesternek adta át a szót. A kerület vezetője arra emlékeztetett, hogy kilenc és fél hónappal ezt megelőzően az ünnepélyes tanévnyitó keretében adhatták át az intézmény fennállásának 100 évfordulójára teljes egészében megújult épületet. Mint mondta, a most ballagó diákokat sok minden köti majd Terézvároshoz, hiszen itt cseperedtek fel, itt ismerkedtek az idegen nyelvekkel, tudományokkal, s persze a barátságok, kirándulások, vidám pillanatok is mind ehhez a helyhez kötődnek.

A polgármester szavai szerint Terézváros visszavárja azokat a most ballagó, „szintet lépő” nyolcadikosokat, akik pár hónap múlva egészen új épületekben, új tanárokkal, diáktársakkal ismerkednek majd, s ott kell bizonyítani rátermettségüket, tudásukat. Hassay Zsófia sok sikert kívánt a ballagónak, s azt, hogy legyenek boldog, eredményes emberek, akik a Bajza jó hírnevét erősítik majd.

A diákok hol viccesen, hol meghatottan búcsúztak az alma matertől

Bódi Csilla igazgató ünnepi beszédében egyebek mellett emlékeztetett arra is, hogy idén is büszkék voltak, amikor a polgármester átadta 28 bajzás diáknak a kimagasló tanulmányi és sporteredményért járó oklevelet és ajándékot. Valamint annak is nagyon örültek, hogy öt pedagógus is polgármesteri jutalomban részesült. A hála kifejezéseként Bódi Csilla virágcsokorral köszönte meg Hassay  Zsófiának, hogy mindvégig támogatta az iskola fennállásának 100. évfordulójára szóló kezdeményezéseket, a felújítást és a programokat is.

Mindezek után az Év tanulója díjat vehette át három 8. osztályos diák: Siklósi Kata, Horváth Borbála és Székely Eszter. A 100. tanévben született, új kezdeményezés, hogy azt a fiatalt, akik 8 éven át kitűnően tanult a Bajza Kiváló Tanulója címmel jutalmazzák és egyben elnyeri a Bajza csillaga címet is. A jubileumi tanévben ez a diák a 8. b osztályos Varga Veronika lett.

Hassay Zsófia és Bódi Csilla együtt leplezték le az emléktáblát

A tanévbúcsúztató zárásaként az iskola földszintjén felavatták a 100. évfordulóra emlékeztető táblát, s a mögötte elhelyezett időkapszulát, melybe a diákok olyan tárgyakat rejtettek el (kréta, ellenőrző, mobiltelefon, ceruza), mely a mi korunkról ad képet a majdani bajzásoknak.

 

 



2017. június 17.