image

Bárczy István-díjat kapott Rakó József

Bárczy István-díjat vehetett át a Fővárosi Önkormányzat dísztermében június 7-én Rakó József, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója.

 

 


A Bárczy István-díj 2009. óta adományozható a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez.

Rakó József a Bárczy István-díjjal

A Fővárosi Önkormányzat dísztermében megtartott ünnepségen Szalay-Bobrovnicky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében méltatta a pedagógusokat, megköszönte áldozatos munkájukat. Ezt követően került sor a Bárczy István-díjak átadására.

Az idei díjazottak között van Rakó József, a VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója, aki a korszerű infokommunikációs vívmányok bevonásával működő befogadó iskolamodell fővárosi bevezetéséért és eredményes alkalmazásáért kapta az elismerést.

A fővárosi pedagógusokat Szalay-Bobrovnicky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntötte

Rakó József 1973 óta dolgozik pedagógusként (végzettsége szerint biológia-földrajz szakos); 1979-től kezdődően mindmáig Terézváros közoktatásának meghatározó személyeként tevékenykedik. 16 éven át vezette a Lovag utcai Általános Iskolát, 2007-től pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója.

Mindkét intézmény specialitásai közé sorolható a körzetes beiskolázású, esetlegesen beilleszkedési és tanulási nehézségekkel küzdő, szociálisan hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekek eredményes befogadása, szeretetteljes és értő nevelése, képességeik egyéni és egyedi gondozása.

Az ünnepségen óvodások ajándékozták meg műsorukkal a kitüntetett pedagógusokat

Rakó József pedagógiai elvei közé tartozik az összes kompetenciaterület fejlesztése - a mindenkor legkorszerűbb tanulásszervezési módokon keresztül. Az ő igazgatása alatt kapcsolódott be – a fővárosban egyedüli intézményként – a terézvárosi Vörösmarty Általános Iskola a „hejőkeresztúri modell”-ként ismert Komplex Instrukciós Programba, amelynek részeként – egy távközlési szolgáltató közreműködésével – tabletekkel szerelték fel az iskolát.

Rakó József határozott kiállással, elkötelezett szeretettel, empátiával, naprakész és távlatos pedagógiai szemlélettel gondoskodik az ifjú nemzedékek oktatásáról és neveléséről, egyedi értéknek tekintve minden gyermeket. Több mint négy évtizedes pedagógiai pályafutása, példaadó intézményvezetői szemlélete és gyakorlata alapján kaphatta meg a Bárczy István-díjat, melyhez gratulálunk!



2017. június 07.