Pedagógusok, diákok jutalmazása

Kedves Terézvárosiak!

Május végén vehették birtokba az itt élők a mintegy 200 millió forintos költséggel, az önkormányzat saját forrásaiból újjáépített Benczúr-kertet. Nagy örömmel látjuk, hogy a kisgyermekes családok azonnal birtokba vették a különleges játszó- és közösségi teret, de az idősebbek is szívesen töltik szabadidejüket a mesevilágot idéző környezetben.


 

Kedves Terézvárosiak!

Kerületünkben immár hagyomány, hogy júniusban, a tanév végén, pedagógusnap alkalmából megjutalmazzuk legjobban teljesítő tanulóinkat és köszönetet mondunk az őket oktató, nevelő szakembereknek.

Idén is így volt ez az Eötvös10-ben megrendezett ünnepségen, ahol átadtuk a Terézváros Közoktatásáért és a Kiemelkedő Pedagógiai Munkáért kitüntetéseket, valamint vendéglátással, kulturális programmal kedveskedtünk az óvópedagógusok, tanítók, tanárok közösségének. Az évtizedekkel ezelőtt diplomázó szakemberekről sem feledkeztünk meg, ők díszdiplomáikat vehették át ezen a rendezvényen.

A Terézváros Kiváló Diákja díjakat június 8-án adjuk át azoknak a fiataloknak, akik a fővárosi vagy országos tanulmányi és sportversenyeken dobogós helyezést értek el.

 

Kedves Terézvárosiak!

A nyár első hónapja is bővelkedik hasznos és tartalmas programokban. Június 12-én ingyenes szűrésekre várjuk a kerületben élőket. Az Eötvös10-ben megtartott Egészségnap egészen a koresti órákig tart majd, hogy minél többen részt vehessenek rajta. A vizsgálatok középpontjában ezúttal a bőrrák szűrése áll majd.

Június 16-án tartjuk meg a Bajza100 centenáriumi programsorozat utolsó eseményét az ünnepi tanévzáróval egybekötve. Ugyanezen a napon kerül sor a Zeneakadémia előtti koncertre, melyen ezúttal Meláth Andrea Liszt-díjas operaénekest, a Budapesti Vonósok Kamarazenekarát hallhatja közönség, majd pedig Lévay Jenő és Gutema Dávid képzőművészek videoinstallációjában gyönyörködhetnek. 

 2017.06.05.



Korábbi polgármesteri köszöntők >>

2017. június 06.