image

Sikeres program a Vörösmartyban

Az Egyesült Államokban kifejlesztett, komplex instrukciós pedagógia módszerről tartottak szakmai napot november 2-án, a Vörösmarti Mihály Általános Iskolában. Az eseményen részt vett Simonffy Márta alpolgármester is.

 



A szakmai nap résztvevői megismerhették a Komplex Instrukciós Program lényegét


A program magyarországi bevezetője, kipróbálója Kovácsné dr. Nagy Emese, a Miskolci Egyetem docense, egyben a hejőkeresztúri iskola igazgatója ismertette a Komplex Instrukciós Program lényegét a közel hetven pedagógusnak és intézményvezetőnek. Mint megtudtuk, a KIP olyan, heterogén tanulói összetételt feltételező oktatási eljárás, amely eredményesen alkalmazható minden tanuló iskolai sikerességének megalapozásához. A csoportmunka-szervezésen alapuló tanítási módszert húsz éves kutatómunka eredményeként a Stanford Egyetemen fejlesztették ki. A módszer célja, hogy minden gyerek tudásszintje emelkedjen, és része legyen sikerélményben az osztálymunka során. Magyarországon a programot a hejőkeresztúri iskola adaptálta és vezette be elsőként 2001-ben.



Kovácsné dr. Nagy Emese, a Miskolci Egyetem docense, a hejőkeresztúri iskola igazgatója 


Tíz éves gyakorlat után ők adták át tudásukat más iskolák tanárainak is, így jelenleg hazánkban már 32 intézményben alkalmazzák a KIP-et. Van, ahol már öt éve így tanítanak, van hely, ahol pár hónapja próbálgatják. Ez egy olyan tanítási módszer, mely lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű csoportmunka szervezését olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és a kifejezőkészség tág határok között mozog.



A Terézvárosban megrendezett eseményre az ország minden részéből jöttek résztvevők


- A KIP-nek köszönhetően leghamarabb a gyerekek magatartása rendeződik, ennek következtében képesek figyelni, látványosan csökken a hiányzás, nincs szükség az évismétlésre, ami tanárnak, diáknak egyaránt sikert jelent. Jelenleg hatórás képzések során adjuk át az ehhez szükséges tudást, majd 3-5 évig követjük az iskolákban zajló munkát, segítjük a pedagógusokat – mondta el Kovácsné dr. Nagy Emese. Hozzátette: a VI. kerületi Vörösmarty Általános Iskolában torna, magyar, osztályfőnöki bemutatóórát is láttak az érdeklődők, akik meggyőződhettek arról, hogy itt is magas szinten művelik az erős szocializálást és egyéni fejlesztést igénylő módszert.



2015. december 02.