Bizottsági határozatok / 65/2015. (VI.9.) hum. határozat

 

65/2015. (VI.9.) hum. határozat:

A Humán Bizottság támogatja és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az alábbi határozati javaslatot:

 1.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján az Astangajóga Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 50.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, nyári napközis tábor programjának megvalósításához. A támogatás polifoam, játszótéri eszközök, összehajtható székek, kézműves anyagok, belépőjegyek a nyári táborban költségeire fordítható.

 

2.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Bajzások Jövője Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, iskolai diákprogramok programjának megvalósításához. A támogatás a belépők és tárlatvezetés a háromfordulós történelem verseny jutalomkirándulásán költségeire és a 6 hét vízilabdatábor, hetente 12 gyerekkel költségeire (étkezés a vízilabda táborban költségeire, sportszolgáltatás díja) fordítható.

 

3.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Derkovits Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Oktatásfejlesztés és kirándulás programjának megvalósításához. A támogatás a projektor az alsós oktatáshoz és az iskolai énekkar jutalomkirándulása busszal Pilisborosjenőre költségeire fordítható.

 

4.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Kölcsey Gimnáziumért Közhasznú Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 0,- Ft támogatásban részesíti.

 

5.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Liszt Múzeum Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 220.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt programjának megvalósításához. A támogatás Balázs János zongoraművész honoráriuma a zenés múzeumpedagógiai foglalkozáson (2 alkalom) és az eszközök a múzeumpedagógiai játékokhoz és apró ajándékok a gyerekeknek költségeire fordítható.

 

6.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Márki János Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 170.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, korábbi pályázati támogatásból vásárolt fénytechnikai eszköz bővítése a playback-színházi csoport előadásaihoz programjának megvalósításához. A támogatás 1db RGB színkeverős LED-lámpa PAR 64 és 1db zummos pontfény-reflektor SOTEC Follspot HL-30623 költségeire fordítható.

 

7.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Postás Múzeumi és Művelődési Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 80.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, "Benczúr zeneszalon" költségeire (szerzői jogdíjak, zongorahangolás) fordítható.

 

8.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Terézvárosi, Újlipótvárosi Gyermekekért és Ifjúságért Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 180.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, pusztavámi cserkésztábor 75 főre, 15 napra programjának megvalósításához. A támogatás a szociálisan rászorultak, többgyermekesek tábordíjának támogatására fordítható.

 

9.   Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Terézvárosi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláért Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, iskolai és nyári programjának megvalósításához. A támogatásból 25.000,- Ft az osztályok versengése (1 osztály tanítás nélküli napi programja), 25.000,- Ft a ballagás és 150.000,- Ft a táboron kívüli programok költségeire fordítható.

 

10. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Tikkun Olám Magyarország Közhasznú Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 0,- Ft támogatásban részesíti.

 

11. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Tóth Aladár Alapítványt az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, „A macska és a hegedű” gyermekopera ősbemutatója a MÜPA-ban programjának megvalósításához. A támogatás a zenekari és kóruskották, szólam anyagok költségeire fordítható.

 

12. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Budapest - VI. Szent Család Plébániát az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 210.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, nyári táborok programjának megvalósításához. A támogatásból 120.000,- Ft Iskolai hittanosok nagybörzsönyi tábora (35 fő, 6 nap) 90.000,- Ft Szkólás-ministráns tábor - Eger (26 fő, 5 nap) költségeire fordítható.

 

13. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Budapesti Zsidó Hitközséget (Hunyadi téri körzet) az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 150.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, augusztusi kántorkoncert programjának megvalósításához. A támogatás a fellépők tiszteletdíja költségeire fordítható.

 

14. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján az Alapvető Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 0,- Ft támogatásban részesíti.

 

15. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Budapest Főváros Erzsébet- és Terézvárosi Általános Ipartestületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, az egyesület korszerűbb megjelenése az Interneten programjának megvalósításához. A támogatás a weblap átdolgozása (ÁFÁ-val növelt) költségeire fordítható.

 

16. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Budapesti Városvédő Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 70.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Epreskerti esték - 2015. Pünkösd programjának megvalósításához. A támogatásból 50.000,- Ft Vox Caelestis vegyeskar és a karmester tiszteletdíja 20.000,- Ft üdítő, pogácsa, szalvéta költségeire fordítható.

 

17. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Derűs Alkonyat Nyugdíjas Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Kulturális programok a klub tagjai számára programjának megvalósításához. A támogatás a „Múltunk muzsikája" (4 alkalom zenebejátszással), a zongora- és kamarazenei koncertek (2 alkalom) és a Közművelődés-képzőművészeti előadások (4 alkalom) költségeire fordítható.

 

18. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Keresztény - Zsidó Társaságot az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 60.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, "Latin-magyar kéziszótár a Vulgata zsoltáraihoz" 300 példányban történő megjelentetése programjának megvalósításához. A támogatás a korrektúra költségeire fordítható.

 

19. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Kisebbségi Közösségek Egyesületét az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 80.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, "Tavaszköszöntő- Majális" nótaműsor a TEGOSZ-ban programjának megvalósításához. A támogatás az előadók tiszteletdíja költségeire fordítható.

 

20. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Kreatív Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 150.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, „Kirándulások és tábor” programjának megvalósításához. A támogatás a bérelt autóbusz Bécsbe és a szállás 20+5 főre a horányi művészeti táborban (6 éj) költségeire fordítható.

 

21. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Magyar Budo Szövetséget az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, helyiségbérlet a sport, budo-, klubfoglalkozásokra, vetélkedőkre, versenyekre költségeire fordítható.

 

22. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 150.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, „Programok a nappali melegedő ügyfelei részére” programjának megvalósításához. A támogatásból 15.000 Ft takarítószerek a közterületi szemétszedéshez (Föld napja) 15 főre, 15.000 Ft alapanyagok egytálételhez, műanyag tányér és evőeszközök, kávé, innivaló 15 főre a szemétszedés után, 11.000 Ft alapanyagok az egytálételhez a Roma Kultúra Világnapja alkalmából, 8.000 Ft egyéb élelmiszer költségek a világnapi ünnepségen, 1.000 Ft szervírozáshoz szükséges eszközök és mécsesek a világnapi ünnepségen, 60.000 Ft bérelt busz költsége a Velence-Pákozd-Sukoró kirándulásra és 40.000 Ft szendvicsek, ásványvíz és gyümölcslé a buszos kiránduláson költségeire fordítható.

 

23. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületét az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 0,- Ft támogatásban részesíti.

 

24. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Terézvárosi Szervezetét az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 150.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, „Szomszédolás Erdélyben” programjának megvalósításához. A támogatás a kolozsvári és gyergyószentmiklósi szállások költségeire fordítható.

 

25. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Német Kultúregyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 80.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, a hagyományőrző zenekar repertoárjának bővítése programjának megvalósításának (10 új darab hangszerelése és betanítása) költségeire fordítható.

 

26. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Terézvárosi Független Polgári Kört az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 50.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, játszóházi és kreatív programjának megvalósításához. A támogatásból 17.000,- Ft papíráru, textíliák, üvegfesték, természetes anyagok, ragasztók, filctollak, ollók, lyukasztó, jutalomkönyvek, játékok, bábok a Szabó Ervin Könyvtárban tartandó játszóházi programokhoz, 10.000,- Ft papíráru, textil, gyöngy, rövidáru, természetes anyagok, olló, ragasztó, jutalomkönyv a dunabogdányi iskolai tábor foglalkozásaihoz, 5.000,- Ft társasjáték, sportfelszerelés, labda, kreatív könyvek a dunabogdányi gyermektábor számára, 8.000,- Ft bőr, gyöngy, szalag, fonal, tű, olló, ragasztó, jutalomkönyv a gyermekkönyvtári nyári táborhoz, 10.000,- Ft szellemi totó jutalmazása a minifórumokon, vezető jutalmazása, értesítők, fénymásolás költségeire fordítható.

 

27. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Terézvárosi Nyugdíjas Klubegyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Nagyatád környéke kirándulás programjának megvalósításához. A támogatás a szállás-ellátás + idegenforg. adó félpanzióval költségeire fordítható.

 

28. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Terézvárosi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületét az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 200.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, hatvani, gyöngyösi, martonvásári, zirci, bakonybéli és esztergomi kirándulások programjának megvalósításának (Hatvan: honismereti vezető, múzeumi tárlatvezetés, múzeumi belépők a Grassalkovich Kastélyba, Gyöngyös: honismereti vezető, belépők a Mátra Múzeumba – Orczy-kastély, pavilon, kert, múzeumi tárlatvezetés, Martonvásár: belépők az Óvodamúzeumba, belépők a Beethoven Emlékmúzeumba – Brunszvik-kastély, honismereti vezető, Zirc: komplex belépő az arborétumba, apátsági könyvtárba és Egyháztörténeti templomba, Bakonybél: belépő a Pannon Csillagdába, belépő és vezetés a tájházban, Esztergom: tárlatvezetés és belépő a Vármúzeumba, kisvonat, sétahajó Esztergom-Budapest) költségeire fordítható.

 

29. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Természetvédők Turista Egyesületét az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 150.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Kirándulások és tárlatlátogatások programjának megvalósításához. A támogatás a Nyírség külön busszal kirándulás költségeire (bérelt busz, szállás, múzeumi belépők és gyógyfürdő belépők költségeire) fordítható.

 

30. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Tipográfia Testedző Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 100.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, "Gyertek ki a vadasparkba!" teljesítménytúra programjának megvalósításához. A támogatásból 70.000,- Ft díjazás (oklevél, kitűző) 30.000,- Ft könyvcsomag a különdíjasoknak költségeire fordítható.

 

31. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázata alapján a Vitakultúra Egyesületet az 1/2015. (II. 27.) számú költségvetési rendelet 7. sz. melléklete 2. sorának terhére 100.000,- Ft támogatásban részesíti a pályázatában megjelölt, Tai chi időseknek a TEGOSZ-ban programjának megvalósításához. A támogatás a Playback előadás költségeire fordítható.

 

32. Amennyiben az 1-31. határozatokban megítélt támogatás felhasználása nem a támogatás folyósításának pénznemében kerül felhasználásra, úgy az elszámoláskor az eredeti számla mellett a valutaátváltási bizonylatot is be kell mutatni. Az átváltási bizonylat akkor fogadható el, ha a kiállításának dátuma a támogatási időszakra, de legkésőbb a számla kifizetésének napjára esik.

Felelős: Hassay Zsófia polgármester

Határidő: 15 nap