2009-12-11
Kedvezmények a fiataloknak
Az év végén újabb, a kerületi fiataloknak szóló akciót indított útjára az önkormányzat. A már évek óta nagy sikerrel működő Szépkorú és Nagycsaládos kártyák mintájára megszületett a Terézvárosi Ifjúsági Kártya, amely segítségével a VI. kerületben élő 14 és 18 év közötti fiatalok a kerületben működő bizonyos szolgáltatásokat kedvezményesen vehetnek igénybe – jelentette be Verók István polgármester az Eötvös utcai Terézvárosi Közösségi és Kulturális Színtérben tartott sajtótájékoztatón.
Az elmúlt időszakban az önkormányzat jóvoltából egyre több sikeres ifjúsági program valósul és valósult meg. Ezek között ugyanúgy megtalálhatóak voltak a középiskolásoknak szóló kulturális rendezvények, közösségi programok, mint a legkisebbek részvételével megrendezett sportesemények, színházi események.
A Terézvárosi Ifjúsági Kártyát a polgármester a népszerű énekessel, LL Juniorral mutatta be. Az elfogadóhelyekkel kapcsolatban Verók István elmondta: „Folyamatosan azon dolgozunk, hogy még több szolgáltató csatlakozzon kezdeményezésünkhöz, bővítsük az akcióban részt vevő boltok, vendéglátó egységek, kulturális intézmények számát, ezzel további lehetőséget teremtsünk a terézvárosi fiataloknak a kártya használatához, az előnyös vásárlásokhoz.”
A kedvezményeket nyújtó elfogadóhelyek aktuális listája megtalálható a www.terezvaros.hu/ifikartya, a havonta megjelenő Terézváros újságban, valamint a Terézvárosi Tv képes-újságjában.
(vissza)