Többen kaphatnak ösztöndíjat

Kedves Terézvárosiak!

A képviselő-testület a napokban tartotta nyári szünet előtti utolsó ülését, amelyen sok fontos döntés mellett arról is határoztunk, hogy a jövőben több fiatalnak adunk esélyt felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére. A feltételek között szereplő, egy főre jutó jövedelemhatárt 85 000 forintról 128 250 forintra emeltük. Az érintetteket arra biztatom, pályázzanak bátran, és éljenek az önkormányzat által biztosított lehetőséggel, vegyék igénybe a tanulmányaikat szolgáló anyagi segítséget!

 

SZÉCHENYI FÜRDŐ: Sikeres volt az egészségnap
Ismét sokan vettek részt július 12-én az egészségnap keretében megrendezett prevenciós programokon a Széchenyi Fürdőben.
Közlemények
Emberséges megoldás
Emberséges megoldást kínál az önkormányzat az Izabella utca egyik földszinti lakásának kiürítése kapcsán.
Nyári nyitva tartás az E10-ben
A színtér a nyári karbantartási munkálatok miatt július 2-17-e között zárva tart.
Fővárosi felújítási pályázatok
Budapest Főváros Közgyűlése több, az épületfelújításokat támogató pályázatot írt ki.
Tánc és ének az esőben
A jó programokra még rossz időben is van igény.
Bezárattak egy szórakozóhelyet
Bezáratott egy szabálytalanul működő szórakozóhelyet a Polgármesteri Hivatal.
TEKA: Megjelölték a bicikliket
A Hunyadi téren várták június 25-én mindazokat, akik kerékpárjukat akarták regisztrálni.
Fergeteges hangulat a Hunyadi téren
Óriási tömeg várta július 9-és este Gáspár Lacit a Hunyadi téren.
Ünnep: Rózsika néni 100 éves lett
Századik születésnapján Hassay Zsófia polgármester köszöntötte fel kerületünk lakóját, Csabai Antalnét.
Negyedszázadnyi szolgálat
Horváth Zoltán atyát, kanonok-plébánost 25 évvel ezelőtt szentelték pappá Esztergomban.
Fergeteges buli Majsaival
Kerületünk egyik híressége, Majsai Gábor volt a vendége július 2-án az ESTI/TÉR/ZENE sorozatnak.
Karácsony előtt ítéletet hirdet a bíróság
Dr. Turán Zsolt, igazságügyi ingatlanszakértő meghallgatásával folytatódott június 23-án a palotaper.
MagazinKattintson ide a júniusi számért.
VideókA régebbi videók megtekintéséhez kattintson ide!
Korábbi híreink

                                   Jazzy Stripe feat-Szőke Nikoletta koncert


Július 23-án este hat órakor a Jazzy Stripe feat és Szőke Nikoletta koncertezik a Hunyadi téri zenepavilonban.

Atavaly alakult zenekar tagjainak ismeretsége a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez, illetve a hazai jazz élethez köthető.

A zenekar repertoárjában jazz sztenderdek, latin jazz zenék, saját szerzemények, illetve popzenék is megtalálhatóak jazzes feldolgozásban.

Tagok: Varga Gergely – Szaxofon Oláh Dezső – Zongora, Möntör Máté – Gitár, Csík Dániel - Basszusgitár/ének, Centgraf Benjamin – Dob Meglepetés vendégként a Shure Montreux Jazz Voice Competition első helyezett és közönségdíjas énekesnője, Szőke Nikoletta egészíti ki a zenekart csodálatos hangjával.